Energiahatékony ház tervezés

Ha Ön szeretné számszerűsítve látni, hogy házának egyes szerkezetein keresztül (ablakok, falak, teraszfödém) mennyi hő távozik, rendeljen tőlünk energetikai számításokat. Ezzel egyrészt Ön megtudja, hogy mennyi hő távozik összesen a szerkezeteken, valamint azt is, hogy házának teljes hőveszteségéből egy adott szerkezet hány százalékot tesz ki pontosan, illetve hogy az milyen mértékű. Ez a számítás nagyon hasznos lehet felújítás előtt, hiszen így Ön látni fogja, hogy mely felületek a legkritikusabbak, hol távozik a legtöbb hő, azaz mely szerkezetekre kell a legnagyobb hangsúlyt fektetnie. A számítás mellé Ön többféle javaslattételt is kap, amit ráadásul számszerűsítünk is. Azaz látni fogja, hogy ha például a falakra 5, 10 vagy 15 cm szigetelést tenne, akkor hogyan alakulna az épület teljes hővesztesége. Az eredeti állapotra készített számítás eredményét összehasonlítva a javaslattételben elvégzett számítás eredményével egyértelműsíthető a megtakarítható hőveszteség.

Ha Ön egy épületenergetikai felújítás előtt áll, biztosan szeretné megtudni, hogy a felújításra fordított összeg mennyi idő alatt térül meg. Ehhez egyrészt meg kell határozni az épület jelenlegi fogyasztását, a felújítás utáni energiafogyasztását, valamint a felújításra fordítandó költségeket. Ezen számításoknál már nem csak az épület lehűlő felületinek a hőveszteségének számítása szüksége, hanem a gépészeti rendszerek fogyasztását is ki kell számolni. Előfordulhat, hogy egy jóhiszemű környezettudatos szemléletű felújítás elhatározását a megtérülés számítások egy másik, sokkal gazdaságosabb megoldás felé terelik. Mielőtt belevágna, kérje segítségünket.

Az auditálás egy adott épület egy adott időszakra vonatkozó vizsgálatáról szól. Az auditálás eredménye esetleges, függ attól, hogy

  • mikori, milyen időszakra (azaz milyen időjárási adatsorra) vonatkoznak az adatok,
  • hol van az épület (hegytetőn, déli lejtőn, belvárosban, külterületen,), 
  • milyen az adott fogyasztók magatartása (kezdve azzal, hogy hányan vannak az adott
    alapterületen).

10 tipp, amit ha ismer, milliókat megspórolhat az építkezésen!

Ha szeretné elkerülni a házépítés buktatóit, kérje e-mail sorozatban a milliókat érő tippeket!

Megismertem és elfogadom az adatvédelmi tájékoztatót.